Marokkó Itthon rendezvény 

2018. március 31

Autentikus marokkói környezet előadókkal és díszvendégekkel, tradicionális ételek, zene, tánc, henna, bazár...valamint minden, ami Marokkó és Magyar-örmény!

Booking.com

Március 31.-én került megrendezésre az első Marokkói - Magyar kultúr- és gasztro est 

a Rabat Egyesület szervezésében, ahol jómagam is meghívott voltam, valamint aktív résztvevő a felkészülésben. 4 napon keresztül készítettünk több, mint húszféle marokkói ételkülönlegességet, melyeket a helyszínen lehetett kóstolni. A svédasztal megnyitásától kezdve ott voltam és válaszoltam mindenki kérdésére, amint tudtam, fogadtam a bókokat, és eszmét cseréltünk Marokkói élményekről a kedves vendégekkel. Több követőm is eljött a Facebook oldalamról.

Az esten fellépett Stúber Gyöngyi professzionális orientális táncművész is, aki több, mint 10 éve foglalkozik orientális táncokkal. Többszörös hazai és nemzetközi verseny nyertes, dobogós helyezett. Gyöngyi külön készült az eseményre egy marokkói hastánc műsorral egy klasszikus szám mellett. 

A rendezvény teljes ideje alatt hennát festett Czeglédi Zsuzsi, aki külön erre az alkalomra marokkói motívumokkal készült. Kicsik és nagyok egyaránt sorba álltak nála, és lelkesen fotózgatták az elkészült hennájukat. Zsuzsi standján emellett csodás hennázott dísztárgyakat is lehetett vásárolni.

Végül de nem utolsó sorban Paolo De Jesus és csapata csinált fantasztikus hangulatot afrikai dobokkal,  tánccal. Paolo a közönséget is megmozgatta, ami ránk fért a sok finomság utáni jóllakottságban. Legalább ötször tapsolták vissza  Paoloékat.

A kiállítók között a Marandshop is jelen volt csodálatos marokkói kincsekkel - voltak csodaszép teáskannák, teás poharak, eredeti bőrpapucsok és díszpárnák.  

Volt fűszerbazár is, ahol jómagam tartottam bemutatókat az érdeklődőknek, valamit válaszoltam kérdésekre, amikből volt bőven. Mellettünk az örmények standján is sok érdekesség volt látható.

Mindenki nagyon jól érezte magát, nagyon jókat ettünk és ittunk. Sokan új kincsekkel és életük első hennájával térhettek haza. Számomra fantasztikus élmény volt, ennyi bókot talán egész életemben nem kaptam még, mint aznap este a főztömre. Minden vendég odajött és megköszönte a fantasztikus ételeket, mindenkinek volt hozzám pár jó szava és sok új embert ismerhettem meg aznap, amiért roppant hálás vagyok. 

Ha másért nem is, de már azért megérte, hogy egy kisebb lavinát indítottam el azok között, akik aznap először kóstoltak marokkói ételeket. Szinte mindenki megvette a kis "kezdő fűszercsomagját" ami egy alap tázsinhoz szükséges. A bátrabbak még extrább dolgokat is bevásároltak, mint narancsvirágvíz vagy a sós citrom. 

Ezek után már csak az oldalamon kell egy jó receptet keresni és nosztalgiázhattok.... :)


Az alábbi lapozható galériában megtekinthetitek az esten készült fényképeket.